Húúúúúúúúúúderégnemírtam.

Ennek nem az időhiány az oka. Chris csodálatosan fejlődik. Bölcsődés lett.

Már le is tudtuk a kötelező köröket.

1. hét

Első nap után este 39 fokos láz. Ami valahogy nálunk felejtette magát még 6 napra.

2. hét

SIKER!

3. hét

Második nap este „óóóénmártudomkezelni” láz.

Bemegyek altatás utáni utolsó utáni ellenőrzésre. Furán veszi a levegőt. Apa megnézi. Felemeli.

Remegés, ébresztés, hűtőfürdő.

Nem múlik. Nem baj. Mentő.

Megjönnek, nevetnek, semmi baj, megnyugvás. Majd a szokásos mondat:

- De azért bevisszük…

Mentős nyugtat. Magukat ki fogják dobni. Ennek a gyereknek kutya baja. Nem volt lázgörcse.

Megérkezünk. Bezzeg az én gyomromban olyan görcs van, mert már ismerem a szerencsénket.

Persze. Bent kell maradnunk, mert mi ilyenek vagyunk.

Két nap kórház.

4. hét

Megint bölcsi. Még csak szerda van, de ma reggel már szívtam az orrát.

Most imádkozom…

Egy apró gondolat.

Mióta minden este olvasok a fiamnak elalváshoz, feltűnt valami.

A Hetvenhét magyar népmese minden családjának jár a CSOK.

Szép napot!

Nos… Főzés…

Mint a receptes résznél láthatjátok, főzés terén az energiaminimumra törekvés elvét alkalmazom. Bár az internetről ömlik a lábam elé a sok csoda konyhatündér élete, borzasztóan irigykedek. Nekem erre nincs időm.  

Jóóóó, tudom. arra van időnk, amire akarjuk. De nem…

Kezdeti félelmeimet leküzdve megkezdtem a hozzátáplálást. Mondtam a férjemnek, hogy sajnos azt mondják, ha bébiételeket adok a kicsinek, akkor rászokik, és nem eszi majd meg a főztömet.

- Nem baj drágám, ahogy tudatára ébred, azt egyébként se fogja.

Van némi igaza, de

1. hiszek a fejlődés csodájában.
2. hiszek benne, ha csak az én főztömet fogyasztja, az a kép fog benne kialakulni, hogy az a jó. Csak kellő odafigyeléssel el kell érnem, hogy tizennyolc éves koráig senki másét ne kóstolhassa meg.

Szóval visszatérve, az egyik kedvenc receptem:

Fogj egy szép almát. Reszeld le (de ne héjastul), és tálald sok szeretettel.

Jó étvágyat!

Sokszor hallom azt a mondatot, hogy élvezd a terhességet.

Nem élvezem.

Ha nem az alhasam fáj, akkor a hátam és a gyomrom egyszerre.

Ha nem a hátam, és a gyomrom egyszerre, akkor azt érzem, hogy a bordám átlyukasztja a májam.

Olyan ez, mint a répamese.

Folytathatnám a végtelenségig…

De nem fogom!

Ma először hívtam magamat kismamának.

Ott álltam egy üzletben a sok krém, tusfürdő előtt, és tanácstalan voltam.

Mit kenjek? Hova kenjem? Miért kenjem?

Kerestem egy eladót, aki nagyon kedvesen útbaigazított többször is. Meg is ígértem neki a huszadik „ne haragudj, zavarhatlak még egy kérdésre…” után, hogy innentől kezdve nem kérdezek többet. De ő csak kedvesen mosolygott, hogy nyugodtan. Először azt hittem, hogy viccel. De nem! Ráadásul a pénztárnál kérdéseket tett fel a babáról, ami megint meglepett.

Nálam a házasság, és a babavárás is erősen tudathasadásos állapot.

Sose tudom, hogy szabad róla beszélnem, vagy nem.

Amikor esküvőt szerveztünk a férjemmel, folyton attól féltem, hogy a körülöttem élők teherként élik meg a boldogságomat. Sose akarom magamat tukmálni senkire.

Most, hogy babát várok, megint ezt érzem. Teljesen megdöbbentem, hogy egy idegen érdeklődik.

Annyira felkészületlen voltam, hogy csak hebegni, habogni tudtam. Most akkor meséljek? Vagy ne meséljek? Legyek nemtörődöm? Laza választ adjak, ami miatt majd egy évig fogom a fejem, hogy milyen kínos volt.  

Amikor először megfogalmazódott bennem, hogy babát szeretnék, akkor a korombeli lányok nagyon furcsán reagáltak. Boldogan meséltem, hogy mennyire szeretnék, erre az volt a reakció, hogy te jó ég, megőrültél? Mindentől meg akarod magad fosztani ennyi idősen? Ültem ott leforrázva a kanapén, és csak pislogtam.

Ma már nem esne rosszul. Úgy gondolom, hogy a babakérdés a legtöbb nőben félelem. Bennem is, másokban is. Én még most is alig hiszem el, hogy anya leszek. Még most sem érzem magam kismamának.

Egy nőnek érzem magam, aki babát vár, és most szokja ezt a különös, mégis boldog érzést.  

Ma anyósommal bejártuk az IKEA-t, és arra jutottam, hogy én nem lakást szeretnék. Hiszen az olyan unalmas. Évekig ugyanaz a szoba, ugyanaz a konyha, fürdő... Folytathatnám a sort bőven.

Az IKEA-ban szeretnék élni.

Mindennap másik szobában aludhatnék, másik konyhában főzhetnék (mindennap összekoszolhatnék egy konyhát, és semmit nem mosogatnék, csak átsétálnék a másikba). Csodálatos lenne.

Lehet nem is lakást kéne venni, hanem IKEA-t.

A palacsinta minden családban alap ételnek számít. Én is a „szakácskönyvem” első lapjaira firkáltam fel. Az első pár alkalommal mindig tapasztaltam valami furcsaságot, amitől nekem sose ízlett annyira. Ezért minden alkalommal javítgattam rajta egy kicsit, így jött létre a számomra tökéletes palacsinta receptje:

- 2 tojás

- fél kiló liszt

- 1 liter tej

- 1 zacskó vaníliás cukor + 1 csapott ek. cukor

- 1 csipet só

- 1 pohár víz

- olaj (a tésztába egy pici) 

Először egy tálba dobálok mindent az olajon kívül, és összekeverem. Utána hagyom állni 10 percig. Volt idő, mikor egyből kisütöttem, de a tésztának is jobb állaga lesz, ha hagyom pihenni.

Mielőtt kisütöm, én átszűröm. Ha valaki ki tudja keverni csomómentesre a tésztáját, az előtt meghajolok, nekem még nem sikerült.

Végül öntök bele egy pici olajat, mert nem szeretem a serpenyőt kenegetni percenként. Ráadásul attól nekem nagyon nehéz, olajos lesz a végeredmény.

Sütés:

Az első mindig leragad. Ilyenkor pánikba esem, és rájövök, hogy inkább császármorzsa szerűen tálalom. De a második már mindig szép, és én is megnyugszom.

Sok sikert kívánok az elkészítéséhez!

Jó étvágyat!

Palacsinta variációk, mikor kétségbeesünk, és elfáradunk:

(Az alap recept anyukámtól származik.)

fogalmam sincs. Azt tudom, hogy mitől érzem jónak a saját kapcsolatomat (2 hete, házasságomat). Nem egyszer mondták már nekem, – szám szerint hárman! – reményt ad nekik, amit nálunk látnak. Mekkora csoda, hogy egymás mellet szeretnénk leélni az életünket. Ez nagyon ritka.

Itt, most szeretném leszögezni, az én tapasztalataim alapján, ami túl szép, hogy igaz legyen, az nem is az. Tehát a legtökéletesebb dolgokból az esetek többségében kiderül, hogy a legtökéletlenebbek. A mi életünk se tökéletes, és nekem pont ettől olyan izgalmas.

Hat éve ismerkedtünk meg. Mind a ketten nagyon jól éreztük magunkat egyedül. Nekem akkor már egy éve nem volt barátom. Megtaláltam önmagam, és szerencsére azóta sem veszítettem el. Nem kerestük a szerelmet. Nem volt rá szükségünk. Ajándékba kaptuk.  Talán ettől olyan különleges.

Amitől jó:

1. Nagyon hasonló családi hátterünk van. Ugyanazt az értékrendet kaptuk a szüleinktől.
2. Jó hatással vagyunk egymásra. Pl.:
   • Megtanított nem késni.
   • Kigyógyítottam az egyke betegségéből.
3. Hagyunk egymásnak személyes teret. Attól, hogy együtt élünk, még el tudjuk magunkat foglalni. Nem csüngünk mindig egymás nyakán.
4. Maximálisan megbízunk egymásban. Nekem ő a tökéletes férfi, neki én vagyok a tökéletes nő.
5. A legcsodálatosabb anyóst kaptam. Kitartást tanultam tőle. Neki köszönhetem a sportszenvedélyemet. Ő vett rá a futásra. Együtt kezdtük, és azóta is néha együtt járunk futni.
6. Hat év után is nyugodtan mondtuk ki, hogy igen.

Amitől izgalmas:

1. Hatalmasakat tudunk veszekedni. A veszekedéseink többsége ugyanarról szól, és mindig ugyanazokon a pontokon halad végig. Elkezdődik valami ostobaságon, jönnek a régi sérelmek. Én elkezdem pakolni a ruháimat – a férjem ilyenkor leül, és elkezd röhögni. Sértődötten kérdezem: 

- Mi olyan vicces? – Szememben könnyek gyűlnek, érzem, ahogy a meg nem értettség, és az elkeseredés úrrá lesz a lelkemen. Közben egy zacskóba dobálom a cuccaimat.

- Mennyire utálni fogod, mikor vissza kell pakolni.

Érzem, ahogy a meleg, sós könny végig csúszik az arcomon, és elegánsan landol az egyik pólómon. Lenézek a zacskóra. Sóhajtok egyet. Majd átfut az agyamon – „Basszus, tényleg!”

Majd hagyom az egészet a francba és megöleljük egymást.

Ettől függetlenül, még vissza kell pakolnom…

2. Attól függően, hogy ki készíti a reggelit, amiből több van, azt mindig a másiknak adjuk.
3. Munkamegosztás! Ő főz, én takarítok.
4. Mindig megbocsájtja a pólóin esett károkat, amiket azok a fránya, zsebben elbújt papírzsepik okoznak a mosógépben.
5. Gondolkodás nélkül felkelek az éjszaka közepén is, hogy vizet hozzak neki, ha ő azt szeretné.
6. Atyáskodik felettem, amitől a falra mászom, de nélküle nem hiszem, hogy még életben lennék.
7. A legcsodálatosabb, hogy ugyanúgy utál idegen helyen aludni, mint én. Így nem fárasztjuk egymást azzal, hogy menjünk wellness szállóba, vagy bárhová, ahol több napot kell eltölteni.
8. Mindennap megveszem a két Túró Rudit, amitől szebb lesz a napja, mikor hazaér.
9. Mindent meg tudok vele beszélni, mert ő a legjobb barátom.

Sokáig folytathatnám még a felsorolást. Nem tudom, hogy ez segítene-e bárkinek, hiszen nincs konkrét recept. De egy biztos, szerintem a kilences pontban van a lényeg. Legjobb barátok vagyunk, és a hisztik ellenére is imádjuk egymást.