Húúúúúúúúúúderégnemírtam.

Ennek nem az időhiány az oka. Chris csodálatosan fejlődik. Bölcsődés lett.

Már le is tudtuk a kötelező köröket.

1. hét

Első nap után este 39 fokos láz. Ami valahogy nálunk felejtette magát még 6 napra.

2. hét

SIKER!

3. hét

Második nap este „óóóénmártudomkezelni” láz.

Bemegyek altatás utáni utolsó utáni ellenőrzésre. Furán veszi a levegőt. Apa megnézi. Felemeli.

Remegés, ébresztés, hűtőfürdő.

Nem múlik. Nem baj. Mentő.

Megjönnek, nevetnek, semmi baj, megnyugvás. Majd a szokásos mondat:

- De azért bevisszük…

Mentős nyugtat. Magukat ki fogják dobni. Ennek a gyereknek kutya baja. Nem volt lázgörcse.

Megérkezünk. Bezzeg az én gyomromban olyan görcs van, mert már ismerem a szerencsénket.

Persze. Bent kell maradnunk, mert mi ilyenek vagyunk.

Két nap kórház.

4. hét

Megint bölcsi. Még csak szerda van, de ma reggel már szívtam az orrát.

Most imádkozom…

Vannak olyan ételek, amiktől másnap reggel olyan érzésem van, mintha az egész éjszakát átbuliztam volna felfoghatatlan mennyiségű alkohol társaságában. Ilyen a hagymás krumpli (mikor bevágok egyedül belőle egy négyszemélyes tálat), illetve egy nagy zacskónyi tökmag. Ha ezt még megfejeljük egy padlón alvással a gyerekágy mellett reggel félhatos ébredéssel, abszolút egy hétnyi fesztiválozás utáni hangulatot kapunk eredményül.

A legnagyobb szerencsétlenségemre, ma vérvételre kellett mennem korán reggel, busszal, gyerekkel, éhgyomorra…

Egy srác nagyon kedvesen megkérdezte tőlem, hogy segítsen-e leszállni a buszról.

Ahogy ránéztem fátyolos tekintettel, enyhe füstös sós tökmagos utóízzel a számban, amitől még mindig émelyegtem, csak egy dolog villogott a fejembe.

Ha most kinyitom a számat, és válaszolok, tuti hányni fogok…

De megembereltem magam, és mély levegő után mosolyogva csak megráztam a fejem.

Majd tova suhantam eltűnve a nyirkos reggeli félhomályban.

És a lényeg!!!

Erre a csodálatos, émelygős, éhgyomros, lapáttal fejbevágott állapotomra megittam másfél év után az első kávémat.

Büszkén jelenthetem:

Vasból van a gyomrom.

Sokszor hallom azt a mondatot, hogy élvezd a terhességet.

Nem élvezem.

Ha nem az alhasam fáj, akkor a hátam és a gyomrom egyszerre.

Ha nem a hátam, és a gyomrom egyszerre, akkor azt érzem, hogy a bordám átlyukasztja a májam.

Olyan ez, mint a répamese.

Folytathatnám a végtelenségig…

De nem fogom!