Vannak olyan ételek, amiktől másnap reggel olyan érzésem van, mintha az egész éjszakát átbuliztam volna felfoghatatlan mennyiségű alkohol társaságában. Ilyen a hagymás krumpli (mikor bevágok egyedül belőle egy négyszemélyes tálat), illetve egy nagy zacskónyi tökmag. Ha ezt még megfejeljük egy padlón alvással a gyerekágy mellett reggel félhatos ébredéssel, abszolút egy hétnyi fesztiválozás utáni hangulatot kapunk eredményül.
A legnagyobb szerencsétlenségemre, ma vérvételre kellett mennem korán reggel, busszal, gyerekkel, éhgyomorra…
Egy srác nagyon kedvesen megkérdezte tőlem, hogy segítsen-e leszállni a buszról.
Ahogy ránéztem fátyolos tekintettel, enyhe füstös sós tökmagos utóízzel a számban, amitől még mindig émelyegtem, csak egy dolog villogott a fejembe.
Ha most kinyitom a számat, és válaszolok, tuti hányni fogok…
De megembereltem magam, és mély levegő után mosolyogva csak megráztam a fejem.
Majd tova suhantam eltűnve a nyirkos reggeli félhomályban.
És a lényeg!!!
Erre a csodálatos, émelygős, éhgyomros, lapáttal fejbevágott állapotomra megittam másfél év után az első kávémat.
Büszkén jelenthetem:
Vasból van a gyomrom.