Szelence

Szelence


Zabtej por

2015. szeptember 19. - szil.zsofia

fullsizerender_20.jpgMegismerkedtem a zabtej porral. 

Hosszú ideje küzdök életem legfontosabb elemével, a tejjel. Imádom az összes tejterméket. Ha lehetne az életemet, egy nagy adag meggyes joghurtban úszva tölteném. Viszont alattomosan az életemre törve, súlyosan megbetegít ez a szerelem minden alkalommal, mikor bűnözök. 

Egy nagyon jó ismerősöm mondta, hogy ő mostanában esküszik a zabtej porra. Nagyon szuper dolog. Dobozban lehet kapni. Felönti vízzel, és már rakja is a kávéjába. Hohó! Gondoltam magamban. Ezt nekem találták ki!

Mivel mindig rám romlik a tej. Ez sokáig eláll a szekrényben, mindig csak annyit kell belőle használnom, amennyi szükséges, és nem betegít meg.

Két hónapja próbálom rávenni magamat, hogy ezt a zseniálisan szuper találmányt megvásároljam, de az ég megsegített, mert megemlítettem a szomszédomnak, aki egyből be is szerezte, és elfelezte velem. Itt most szeretném is megköszönni, mert én sose vettem volna rá magam, hogy bemenjek egy bioboltba.

Számomra az egy olyan misztikus hely...mint a Széchenyi Könyvtár, a Bazilika, a Szabó Ervin könyvtár, és az összes olyan hely, ahol nem tudom, hogyan kell viselkedni, vagy megszólalni. Ezért ezekre a helyekre be sem teszem a lábam.

Két napja csak nézem. De ma! Kipróbáltam.

Méregettük egymást, majd elszántan lefőztem egy adag kávét, és MÉG EGY poharat összekoszolva, elkezdtem gyártani a tejet...

Rájöttem, hogy nem tudom miként kell kinéznie. Ezért én csak szórtam és szórtam a vízbe a port. Hát... Nem kis bátorság kellett hozzá, hogy a kávémba öntsem.

Jelentem:

1. Máskor melegebb vízzel keverem fel.

2. Több port használok.

3. Nem biztos, hogy használom... (De muszáj, csak azért is...)

Megkóstolni magába nem mertem. Olyan lesz, mint a zavaros víz, amiben az aspirin nem oldódott fel rendesen. Íze nincs (persze ezt csak feltételezem, mivel nem mertem inni belőle).

A kávé fekete, cukrozott, vizezett ízű lett. - Szerintem...

De én hiszek benne, hogy ez csak a kezdeti rossz széria. Ma már a kamilla teát is felügyelet és nagyobb ráhatás nélkül iszom. Ez is menni fog. Csak több bátorság, és kitartás kell hozzá. 

süti beállítások módosítása