Húúúúúúúúúúderégnemírtam.

Ennek nem az időhiány az oka. Chris csodálatosan fejlődik. Bölcsődés lett.

Már le is tudtuk a kötelező köröket.

1. hét

Első nap után este 39 fokos láz. Ami valahogy nálunk felejtette magát még 6 napra.

2. hét

SIKER!

3. hét

Második nap este „óóóénmártudomkezelni” láz.

Bemegyek altatás utáni utolsó utáni ellenőrzésre. Furán veszi a levegőt. Apa megnézi. Felemeli.

Remegés, ébresztés, hűtőfürdő.

Nem múlik. Nem baj. Mentő.

Megjönnek, nevetnek, semmi baj, megnyugvás. Majd a szokásos mondat:

- De azért bevisszük…

Mentős nyugtat. Magukat ki fogják dobni. Ennek a gyereknek kutya baja. Nem volt lázgörcse.

Megérkezünk. Bezzeg az én gyomromban olyan görcs van, mert már ismerem a szerencsénket.

Persze. Bent kell maradnunk, mert mi ilyenek vagyunk.

Két nap kórház.

4. hét

Megint bölcsi. Még csak szerda van, de ma reggel már szívtam az orrát.

Most imádkozom…

A fáradtságnak is vannak fokozatai.

Szerintem a legdurvább, mikor elindulsz mosdóba, közben eszedbe jut, hogy ki kéne vinni a gyerek koszos ruháját. Ahogy belépsz a fürdőbe felnyitod a wc-t, és beledobod a gyerek gatyáját.

Csak álltam, nem értettem, majd röhögtem. 

Egy apró gondolat.

Mióta minden este olvasok a fiamnak elalváshoz, feltűnt valami.

A Hetvenhét magyar népmese minden családjának jár a CSOK.

Szép napot!

Vannak olyan ételek, amiktől másnap reggel olyan érzésem van, mintha az egész éjszakát átbuliztam volna felfoghatatlan mennyiségű alkohol társaságában. Ilyen a hagymás krumpli (mikor bevágok egyedül belőle egy négyszemélyes tálat), illetve egy nagy zacskónyi tökmag. Ha ezt még megfejeljük egy padlón alvással a gyerekágy mellett reggel félhatos ébredéssel, abszolút egy hétnyi fesztiválozás utáni hangulatot kapunk eredményül.

A legnagyobb szerencsétlenségemre, ma vérvételre kellett mennem korán reggel, busszal, gyerekkel, éhgyomorra…

Egy srác nagyon kedvesen megkérdezte tőlem, hogy segítsen-e leszállni a buszról.

Ahogy ránéztem fátyolos tekintettel, enyhe füstös sós tökmagos utóízzel a számban, amitől még mindig émelyegtem, csak egy dolog villogott a fejembe.

Ha most kinyitom a számat, és válaszolok, tuti hányni fogok…

De megembereltem magam, és mély levegő után mosolyogva csak megráztam a fejem.

Majd tova suhantam eltűnve a nyirkos reggeli félhomályban.

És a lényeg!!!

Erre a csodálatos, émelygős, éhgyomros, lapáttal fejbevágott állapotomra megittam másfél év után az első kávémat.

Büszkén jelenthetem:

Vasból van a gyomrom.

Akkor most nézzük a hozzátáplálást érzelmek nélkül. Nehéz lesz, mert nagyon boldoggá tesz, hogy végre van funkcióm a konyhában.

Eddigi tapasztalatok:

A hatodik hónapnál tartunk.

Gyümölcsök:

alma, banán, barack, meggy (is lehetne, de a meggyhez még lusta vagyok)

alma: Nyersen, és párolva is alap. Főzés nélkül, reszelve belekeverem bármibe, ha valamire húzza a száját.  

banán: Hát… Ebből bármikor, bármennyi lecsúszik.

barack: csak akkor adom, mikor mosás nap van. Biztos, hogy nyakig minden „barackos” lesz utána.

A gyümölcsökhöz érdemes baba kekszet reszelni. Megkóstolni nem szabad.

Én megtettem.

Azóta elfogyott egy dobozzal.

Zöldségek:

krumpli, répa, cukkini

Ehhez nem is fűznék nagyon többet. Gyors párolás, és turmix. Almával bármelyik eladható, bármikor.

Amit én nem tudtam, pedig lehet, hogy rajtam kívül ezzel mindenki tisztában volt:

Valamit a főzelékhez keverni kell, különben nem „csúszik”. Én ezt a kettőt használom:

• anyatej
• BEBA Sinlac

Illetve minden étkezés kihagyhatatlan kelléke nálunk a forralt, és visszahűtött víz, illetve az LGT-től a Nem adom fel c. szám. 

Nevetés közben könnyebb a babának, és a mamának is.

Nos… Főzés…

Mint a receptes résznél láthatjátok, főzés terén az energiaminimumra törekvés elvét alkalmazom. Bár az internetről ömlik a lábam elé a sok csoda konyhatündér élete, borzasztóan irigykedek. Nekem erre nincs időm.  

Jóóóó, tudom. arra van időnk, amire akarjuk. De nem…

Kezdeti félelmeimet leküzdve megkezdtem a hozzátáplálást. Mondtam a férjemnek, hogy sajnos azt mondják, ha bébiételeket adok a kicsinek, akkor rászokik, és nem eszi majd meg a főztömet.

- Nem baj drágám, ahogy tudatára ébred, azt egyébként se fogja.

Van némi igaza, de

1. hiszek a fejlődés csodájában.
2. hiszek benne, ha csak az én főztömet fogyasztja, az a kép fog benne kialakulni, hogy az a jó. Csak kellő odafigyeléssel el kell érnem, hogy tizennyolc éves koráig senki másét ne kóstolhassa meg.

Szóval visszatérve, az egyik kedvenc receptem:

Fogj egy szép almát. Reszeld le (de ne héjastul), és tálald sok szeretettel.

Jó étvágyat!

Gondoltam a terhességem, és most már lassan a "párkapcsolati krízisem" után, itt az ideje, hogy az életem megváltozását megünnepeljem, egy hajfestéssel. Új szakasz, új élet, új haj.

Felhívtam kedvenc fodrászomat, hogy időpontot kérjek. Nagyon izgatottan készülődtem.

Pinterestre fel!

Kiválogattam, hogy milyen hajak tetszenek, és kiválasztottam egy gyönyörű ombrét, hogy ehhez hasonlót szeretnék.

Itt vált valóra Pompom meséje.

Megszületett.

Mikor megláttam a végterméket a fejemen, azt hittem elájulok. Nem ombre lett, hanem egy vörös, ami néhol szőkés, sárgás.

~Te jó ég… Vele kell utcára mennem?~

Mosolygás, köszönöm, fizetés.

Lázasan gondolkoztam, hogy ilyenkor mit kell tenni. Most festették, még egyszer nem lehet. Vagy még is?

Másnap berohantam egy ismeretlen helyre, és közöltem:

- Szőkét! Most!

Igen… Hiba volt. Nem mindenhol fogta be a festék.

De nem baj… Pompom a barátom, és ma veszek egy kalapot…

Sokszor hallom azt a mondatot, hogy élvezd a terhességet.

Nem élvezem.

Ha nem az alhasam fáj, akkor a hátam és a gyomrom egyszerre.

Ha nem a hátam, és a gyomrom egyszerre, akkor azt érzem, hogy a bordám átlyukasztja a májam.

Olyan ez, mint a répamese.

Folytathatnám a végtelenségig…

De nem fogom!

Ma először hívtam magamat kismamának.

Ott álltam egy üzletben a sok krém, tusfürdő előtt, és tanácstalan voltam.

Mit kenjek? Hova kenjem? Miért kenjem?

Kerestem egy eladót, aki nagyon kedvesen útbaigazított többször is. Meg is ígértem neki a huszadik „ne haragudj, zavarhatlak még egy kérdésre…” után, hogy innentől kezdve nem kérdezek többet. De ő csak kedvesen mosolygott, hogy nyugodtan. Először azt hittem, hogy viccel. De nem! Ráadásul a pénztárnál kérdéseket tett fel a babáról, ami megint meglepett.

Nálam a házasság, és a babavárás is erősen tudathasadásos állapot.

Sose tudom, hogy szabad róla beszélnem, vagy nem.

Amikor esküvőt szerveztünk a férjemmel, folyton attól féltem, hogy a körülöttem élők teherként élik meg a boldogságomat. Sose akarom magamat tukmálni senkire.

Most, hogy babát várok, megint ezt érzem. Teljesen megdöbbentem, hogy egy idegen érdeklődik.

Annyira felkészületlen voltam, hogy csak hebegni, habogni tudtam. Most akkor meséljek? Vagy ne meséljek? Legyek nemtörődöm? Laza választ adjak, ami miatt majd egy évig fogom a fejem, hogy milyen kínos volt.  

Amikor először megfogalmazódott bennem, hogy babát szeretnék, akkor a korombeli lányok nagyon furcsán reagáltak. Boldogan meséltem, hogy mennyire szeretnék, erre az volt a reakció, hogy te jó ég, megőrültél? Mindentől meg akarod magad fosztani ennyi idősen? Ültem ott leforrázva a kanapén, és csak pislogtam.

Ma már nem esne rosszul. Úgy gondolom, hogy a babakérdés a legtöbb nőben félelem. Bennem is, másokban is. Én még most is alig hiszem el, hogy anya leszek. Még most sem érzem magam kismamának.

Egy nőnek érzem magam, aki babát vár, és most szokja ezt a különös, mégis boldog érzést.  

Óva intenék mindenkit attól, amit én követtem el.

Mikor az iskolának vége, mindenkin úrrá lesz a kétségbeesés.

TEJÓÉG! Most mi lesz szegény növényekkel.

Aki figyelmetlen, az ilyenkor nyer egy növényt.

Lássuk, hogyan működik ez.

1. pont – Hitessük el házastársunkkal, hogy ő is akarta.

- Hazahoznám a fikuszt a kaméleonnak. Mit szólsz hozzá? Úgy is régóta terveztük, hogy kap egy ilyen fát, amin mászkálhat.

2. pont – Ha már a másik is akarja, akkor küldünk egy homályos képet a növényről. Ebből a képből ne derüljön ki, hogy mekkora, mert akkor biztos a nem.
3. pont – Mikor hozzuk el?

- Khm… Az iskola keddtől már tuti nem lesz nyitva, ezért csak addig lehet érte menni. (Persze az iskola péntekig nyitva volt, de ha ez kiderül, a fikusz sose kerül haza)

Innentől nyert ügyünk van. Már csak némi morgást kell elviselni. Ennek fő oka, hogy a fikusz előtt már haza szállíttattam az összes sulis cuccot az iskolából, ami már másodikban nem fog kelleni a gyerekeknek, és egy laza mozdulattal hajítottam le őket az előszobába, amivel korlátoztam a mozgást a háló, fürdő, és nappali között. Hogy a férjem szavaival éljek, egy hét szenvedés után:

- Megtennéd, hogy elpakolod a Vereckei-hágót az előszobából?

- Persze! – Jön a megnyugvást hozó válasz minden nap.

Sajnos a helyszínen fény derül a pici csalásra. Például a fikusz méretére. Egyetlen férjuram, ezen úgy felhúzta magát, hogy szegény fikusz földestül, mindenestül került keresztbe a kocsiba, és lógott ki a kocsi ablakán hazáig. Bosszúból pedig a mai napig nincs a kocsiból kitakarítva az odaborult föld. Így a hátsó ülése használhatatlan. Füvet is ültethetnénk a hátsó ülésre, csak öntözni kéne.

 A végén felcipeltük, és betettük a Vereckei-hágó közepére.