Világszenzáció!

Életemben először odafigyeltem, hogy jó időben ültessem el a hajnalka magokat az erkélyen. Örömmel jelenthetem, hogy a csodálatos virágaim bölcsődések lettek. Ma végre kibújtak a föld alól. Ápolom és szeretem őket, gyakran beszélgetek velük. Voila, az eredmény! Drágáim, lassan felnőnek és már nem lesz rám szükségük. Hogy repül az idő, mintha tegnap ültettem volna őket.

Most olyan boldog vagyok, mintha kaptam volna egy háziállatot! 

Azért váltottam munkahelyet, mert nagyon messze volt, és nehéz volt a bejutás. „Rendszerint ilyenkor nagyon izzadtam”. Mind a késés gondolatától, mind a futástól, ami a „csak érjük el a buszt” érzésből eredt. Az új munkahelyem már közelebb van, de ma rádöbbentem, hogy ettől még ugyanúgy folyamatos késésben vagyok. Ma futásnak eredtem a busztól a munkahelyemig és mire a munkahelyemre értem, lett egy új „barátom”. Miközben kiscipőben, táskával, és kabáttal az oldalamon futottam a 25 fokos hőségben – ilyenkor ez már hőségnek számít – kifordult elém egy futó. Egy ideig előttem haladt, de esélye sem volt. Megelőztem. Előzés közben egymásra nevettünk, majd a piros lámpánál muszáj volt megállnom, nehogy komoly szabálysértést kövessek el. Ez a futót egyáltalán nem zavarta és tisztességtelen előnyre tett szert velem szemben. Ezt sérelmezve, mikor zöldre váltott a lámpa, megint belehúztam és ugyancsak lehagytam. Éreztem, ahogy elhagy az erőm, de még küzdöttem! Vesztettem.  

- Csak nem lekésted a buszt? – kérdezte nevetve, mikor elhaladt mellettem.

- De igen… - Válaszoltam kicsit csalódottan. Legyőzöttként, de nagyon büszkén.

Habár nem győztem le a futót, a munkahelyemre pontosan beérkeztem. Se előbb, se később…

Erre pedig nagyon büszke vagyok.