Azért váltottam munkahelyet, mert nagyon messze volt, és nehéz volt a bejutás. „Rendszerint ilyenkor nagyon izzadtam”. Mind a késés gondolatától, mind a futástól, ami a „csak érjük el a buszt” érzésből eredt. Az új munkahelyem már közelebb van, de ma rádöbbentem, hogy ettől még ugyanúgy folyamatos késésben vagyok. Ma futásnak eredtem a busztól a munkahelyemig és mire a munkahelyemre értem, lett egy új „barátom”. Miközben kiscipőben, táskával, és kabáttal az oldalamon futottam a 25 fokos hőségben – ilyenkor ez már hőségnek számít – kifordult elém egy futó. Egy ideig előttem haladt, de esélye sem volt. Megelőztem. Előzés közben egymásra nevettünk, majd a piros lámpánál muszáj volt megállnom, nehogy komoly szabálysértést kövessek el. Ez a futót egyáltalán nem zavarta és tisztességtelen előnyre tett szert velem szemben. Ezt sérelmezve, mikor zöldre váltott a lámpa, megint belehúztam és ugyancsak lehagytam. Éreztem, ahogy elhagy az erőm, de még küzdöttem! Vesztettem.  

- Csak nem lekésted a buszt? – kérdezte nevetve, mikor elhaladt mellettem.

- De igen… - Válaszoltam kicsit csalódottan. Legyőzöttként, de nagyon büszkén.

Habár nem győztem le a futót, a munkahelyemre pontosan beérkeztem. Se előbb, se később…

Erre pedig nagyon büszke vagyok.