Ma annyira szép volt az idő, hogy arra gondoltunk a barátommal, elmegyünk egyet sétálni. Úti célunk a Kálvin téri cukrászda volt (minden áron fagyizni szeretett volna). Sajnos mire odaértünk kiderült, hogy bezárták. Szinte sokkot kaptam és csak álltam és álltam ott. Néztem a zárva feliratot, és nem akartam elhinni, hogy a kedvenc találkozóhelyem bezárt.

A barátom nem ilyen nosztalgikusan fogta fel a dolgot, hanem közölte, hogy minek rángattam el eddig, és most honnan lesz fagyija. Így kerültünk a Burger Kingbe.

Miközben álltunk a sorban, felfigyeltem egy furcsa fiúra, aki kockás selyemingben ment oda idegenekhez, nagyon baráti stílusban. Beszélgetett velük és próbálta őket rávenni valamire, de nem értettük, hogy mire. Óvatosan megjegyeztem, hogy jó lenne, ha fogná a pénztárcáját, mert az ellettünk lévő fiúnak a derekát fogta meg, és úgy irányította odébb.

Csak álltunk és néztük.

Leültünk egy asztalhoz a fagyinkkal, ahol észrevettük, hogy a fiú odamegy egy lányhoz, majd elkíséri egy hátsó asztalhoz. Ekkor jutott eszünkbe, hogy biztos ráakaszkodik idegenekre, aztán biztos kizsebeli őket. Vagy nincs pénze kajára és így kéreget enni.

Mire másodszorra hátra néztünk, a srác egy romantikusan megterített asztal előtt ült a lánnyal. Gyertyafény, porcelán tányér, üvegpoharak.

Ekkor jutott az eszünkbe, hogy valami reklám lehet, és így próbálja népszerűsíteni a gyorséttermet, de ezt gyorsan elvetettük, mert még soha olyan flegma és lassú kiszolgálást nem kaptunk, mint ott.

Erre a barátom elkezdett röhögni.

A fiú boldogan mutogatta az ujjával a hármas számot, annak a srácnak, akinek az elején láttuk, hogy megfogta a derekát.

Ekkor vált világossá, hogy ez egy legénybúcsú és gyertyafényes vacsorát kellett adnia a gyorsétterembe lányoknak, a vőlegénynek. Zseniális feladatnak tartottuk. Semmi ízléstelenség. Egyszerűen kedves és vicces volt.

De talán az volt a legviccesebb, hogy mennyit gondolkoztunk azon, hogy mi történik körülöttünk.

Hétvégén maratoni Hannibál nézést tartottunk a barátommal (Ennek oka egy lázas betegség volt, kötőhártya-gyulladással összekötve, aminek biztos jót tett a sorozat nézés). Még sose mertem megnézni ezt a filmet, mert az agyamba a „Világ legrémisztőbb dolgai” dobozába tároltam el. Nem tudom az okát. De ebben a dobozban lapul a Fűrész c. film is, ami lehet, hogy szintén megnézésre kerül hamarosan, és akkor átkerül a „Legjobb filmek” dobozába.

A legmegdöbbentőbb számomra az volt mind a két részben, hogy nagyon aggódtam Hannibalért és reméltem, hogy megmenekül, majd a végén boldogan él, amíg meg nem hal (Clarice Starlinggal). Annyira izgultam néha, hogy egészen kihúztam magam a film nézése közben. Furcsa volt, hogy hiába negatív karakter, vannak pozitív tulajdonságai, amik szimpatikussá teszik.

A barátom ötlete volt, ha már így tetszett a film, nézzük végig a sorozatot is. Elkezdtük nézni és nézni és nézni, miközben egyre csalódottabbá és csalódottabbá váltam. Rá kellett jönnöm, hogy számomra a filmbeli karaktert Anthony Hopkins tette tökéletessé. A sorozatbeli Hannibalt alakító színész annyira antipatikus volt, hogy ha ő játszotta volna a filmbeli Hannibalt, biztos utáltam volna.  

A másik, ami nagyon megzavart, hogy kísérteties párhuzamot véltem felfedezni a Dexter c. sorozat és a Hannibal c. sorozat között. Az egyikben egy vérelemző szabotálta a munkát, és tette ártalmatlanná egyik legnagyobb ellenségét James Doakes-t (Erik King), amíg itt egy teljes évad szólt arról, hogy Hannibal – aki itt épp nem vérelemző, hanem pszichiáter - elhiteti az egyetlen emberrel, aki leleplezheti, hogy egy gyilkos. Természetesen mind a két főhős jóban van a rendőrséggel.

A másik gondom, amit nem értek, miért kell mindig unalmas érzelmi szálakat vinni egy sorozatba? Hogy legyen mit áttekerni? Üres felesleges fecsegések, amiknek semmi értelmük a sorozat szempontjából. Tudom, hogy ki kell valamivel tölteni a kötelező időt, de ne így, mert a sorozat veszít a minőségéből, és így már az embernek nincs is kedve tovább nézni. Így jártam például a Psycho-val múlt héten. Megnéztem a filmet, elkezdtem nézni a sorozatot (Amiben nagyon jól játszott a fiú! – Freddie Highmore), de a sok felesleges szálat úgy meguntam, hogy ki is kapcsoltam a felénél.

Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden sorozatban csak annyi felesleg legyen, ami muszáj a fontos szálak megértéséhez. Minden más legyen letisztult és szóljon a lényegről.

Előre is köszönöm Aranyhalacska!